Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása II.
Pályázók köre
Mezőgazdasági termékek értéknövelését, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést és/vagy kapcsolódó zöld beruházást megvalósító azon vállalkozás, vállalkozás mérettől függetlenül, aki vagy, amely
- Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel, és
- a támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik.
A felhívás keretében támogatási kérelem benyújtására kollektív beruházás keretében is van lehetőség. Kollektív projektnek minősül a termelői csoport, a termelői szervezet, termelői integrációs szervezet, a mezőgazdasági termelők tagságával működő szövetkezet, valamint a szociális szövetkezet által végrehajtott művelet.
A támogatási kérelem benyújtásának egyéb feltételei
A kedvezményezett jelen felhívás keretében értékelési szakaszonként egy támogatási kérelmet nyújthat be, amely több célterületre is vonatkozhat. A kedvezményezett eltérő értékelési szakaszokban benyújtott és különböző megvalósítási helyekre vonatkozó több kérelem alapján is részesülhet támogatásban.
Támogatási kérelmet kizárólag a KAP törvény 10. §. (2) bekezdés c) pontja szerint kedvezményezetti Nyilvántartási Rendszerben (a továbbiakban: KNYR) kérelemre nyilvántartásba vett besorolású kedvezményezett nyújthat be.
Támogatásban nem részesíthetők köre
a) Támogatási kérelme nem felel meg a felhívás célkitűzéseinek
b) azonos megvalósítási hely esetén a Vidékfejlesztési Program VP3-4.2.1-4.2.2.-1-21 kódszámú, „Élelmiszeripari üzemek fejlesztése” című felhívása, vagy VP3-4.2.1- 4.2.2.-2-21 kódszámú, „Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése” című felhívása keretében támogatói okirattal rendelkezik és a támogatási kérelem benyújtásakor kifizetési kérelem beadásával igazoltan még nem kezdte meg a már támogatott projekt megvalósítását. Ezen előírás alól kivételt képeznek azon kedvezményezettek, akik a támogatói okiratukat 2023. szeptember 1-jén vagy azt követően vették kézhez
c) adott beruházási elem tekintetében, amely az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatásról szóló 53/2020. (X. 27.) AM rendelet alapján támogatásban részesült.
d) a támogatás odaítélésekor még nem tett eleget valamennyi, az Európai Bizottság által hozott, állami támogatás visszafizettetésére irányuló, Magyarországnak címzett határozat alapján fennálló visszafizetési kötelezettségének,
e) nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak minősül
f) a KAP-RD04a-RD04b-1-24 kódszámú „Feldolgozó üzemek komplex fejlesztésének támogatása” című felhívás keretében már támogatásban részesült és végleges támogatási okirattal rendelkezik;
Önállóan támogatható tevékenységek
1.célterület: Mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása
A: A TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti tevékenységekhez kapcsolódó, élelmiszer-feldolgozó borászati és takarmány előállító üzemek fejlesztése. (kivéve a 1020 TEÁOR besorolású halfeldolgozás és tartósítás).
1. Élelmiszer feldolgozó üzemek fejlesztése:
a) Termeléshez és/vagy élelmiszeripari termékek előállítását szolgáló tevékenységhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása.
b) Termelési tevékenység során a minőség és biztonság szavatolásához kapcsolódó, az alapanyagok, gyártásközi- és végtermékek minőségét szolgáló új eszközök, laboreszközök beszerzése, technológiai rendszerek kialakítása.
c) Termeléshez és/vagy élelmiszeripari termékek előállítását szolgáló tevékenységhez kapcsolódó, üzemen belüli anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz szükséges új eszközök beszerzése.
d) Élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódó, áruszállításra használható
szállítójárművek N járműkategória szerint: teherautók és furgonok) maximum nettó 55 millió Ft.
e) A támogatási kérelemmel érintett élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódóan épületek, építmények építése, kialakítása, bővítése.
f) A támogatási kérelemmel érintett élelmiszeripari tevékenységhez kapcsolódóan energetikai hatékonyságnövelést nem célzó korszerűsítések, felújítások. (pl.: üzemek műgyantázása, víz- és szennyvízkezelési fejlesztések)
2. Borászati üzemek fejlesztése
a) Szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor készítéséhez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása.
b) Termeléshez és/vagy borászati termékek előállítását szolgáló tevékenységhez kapcsolódó, az üzemen belüli anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz szükséges új eszközök beszerzése.
c) Borászati tevékenység során a minőség és biztonság szavatolásához kapcsolódó, az alapanyagok, gyártásközi- és végtermékek minőségét szolgáló új eszközök, laboreszközök beszerzése, technológiai rendszerek kialakítása.
d) Borászati tevékenységhez kapcsolódó, áruszállításra használható szállítójárművek N járműkategória szerint: teherautók és furgonok) beszerzése maximum nettó 55 millió Ft.
e) A támogatási kérelemmel érintett borászati tevékenységet szolgáló épületek, építmények építése, kialakítása, bővítése.
f) A támogatási kérelemmel érintett borászati tevékenységhez kapcsolódóan energetikai hatékonyságnövelést nem célzó korszerűsítések, felújítások. (pl.: borászati tartályok bevonatolása, víz-és szennyvízkezelési fejlesztések)
3. Takarmány előállító üzemek fejlesztése (TEÁOR 109)
a) Takarmány előállításhoz kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása.
b) A takarmány-előállítás során a minőség és biztonság szavatolásához kapcsolódó, az alapanyagok, gyártásközi- és végtermékek minőségét szolgáló új eszközök, laboreszközök beszerzése, technológiai rendszerek kialakítása.
c) Takarmány előállításhoz kapcsolódó, üzemen belüli anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz szükséges új eszközök beszerzése.
d) A támogatási kérelemmel érintett takarmány előállítási tevékenységhez kapcsolódóan épületek, építmények építése, kialakítása, bővítése.
e) A támogatási kérelemmel érintett takarmány előállítási tevékenységhez kapcsolódóan energetikai hatékonyságnövelést nem célzó korszerűsítések, felújítások. (pl.: üzemek műgyantázása, víz-és szennyvízkezelési fejlesztések).
f) Takarmány előállításhoz kapcsolódó, áruszállításra használható szállítójárművek (N járműkategória szerint: teherautók és furgonok) beszerzése maximum nettó 55 millió Ft.)
B: Mezőgazdasági termékek egyéb típusú értéknövelését végző üzemek fejlesztése: mézkiszerelést, gyapjúfeldolgozást, kenderfeldolgozást, trágyafeldolgozást folytató üzemek fejlesztése, illetve TEÁOR 10 vagy 11 besorolás szerinti tevékenységekhez kapcsolódó egyéb melléktermék feldolgozás (kivéve a TEÁOR 1020 halfeldolgozás, tartósítás tevékenységet).
a) Mezőgazdasági termék értéknöveléséhez kapcsolódóan annak készítéséhez, kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek kialakítása.
b) Mezőgazdasági termék értéknöveléséhez kapcsolódó, az üzemen belüli
anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz szükséges új eszközök beszerzése.
c) mezőgazdasági termék értéknövelésnek tevékenységéhez kapcsolódó, áruszállításra használható szállítójárművek N járműkategória szerint: teherautók és furgonok), beszerzése maximum nettó 55 millió Ft.
d) A támogatási kérelemmel érintett mezőgazdasági termék értéknövelését szolgáló épületek, építmények építése, kialakítása, bővítése.
e) A támogatási kérelemmel érintett mezőgazdasági termék értéknöveléséhez
kapcsolódóan energetikai hatékonyságnövelést nem célzó korszerűsítések, felújítások.
2. célterület: Mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez kapcsolódó zöld beruházások támogatása:
A) Energiafelhasználás csökkentésére vonatkozó tevékenységek:
Energiahatékonyság fokozása az élelmiszeripari-, borászati, takarmányipari, illetve mezőgazdasági termékek egyéb típusú értéknövelését végző üzemekben: termeléshez és/vagy élelmiszeripari- és/vagy borászati termékek előállítását szolgáló tevékenységek.
a) Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének
csökkentése (Utólagos külső hőszigetelés, külső nyílászáró-csere / korszerűsítés, hővisszanyerő szellőzés korszerűsítése, létesítése stb.)
b) Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek
korszerűsítése (Fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése, hőtermelők cseréje korszerű, nagyhatásfokú berendezésekre, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, hulladékhő hasznosítási lehetőségek kiaknázása stb.)
c) Világítási rendszerek korszerűsítése (Fényforrások, világítótestek cseréje. Kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek stb.);
d) Technológiai folyamatok, gépek, berendezések energetikai korszerűsítése
(Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése,
energiatakarékos berendezések beszerzése.)
B) Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása
Az élelmiszeripari-, borászati, takarmányipari illetve mezőgazdasági termék egyéb értéknövelését végző üzemben zajló gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli, a termeléshez és/vagy élelmiszeripari- és/vagy borászati, takarmányipari illetve egyéb
mezőgazdasági termékek előállítását szolgáló tevékenységhez kapcsolódó építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával.
Fűtési/hűtési energiaigény, használati melegvíz igény, villamos energia igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból:
- napkollektorok alkalmazása,
- biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése,
- geotermikus energia használata,
- biogáz termelés,
- anaerob, biogáz termeléssel együtt járó szennyvízkezelési technológia kialakítása (az üzemben keletkező szennyvíz vagy más szerves hulladék anaerob biogáztermeléssel együtt járó kezelése)
- napelemes rendszer kialakítása (beleértve a kapcsolódó energiatároló berendezést is),
- szélenergia felhasználása.
A megújuló energiaforrást hasznosító technológiák szolgálhatják az élelmiszeripari- és/vagy borászati, takarmányipari, illetve egyéb mezőgazdasági tevékenységek ellátására/végzésére alkalmas, energiahatékonysági korszerűsítésre kerülő épület(ek) és technológiai berendezések hő és/vagy villamosenergia ellátását, de önálló beruházási elemek is lehetnek.
A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés, technológia, létesítmény – a biogázüzemek kivételével – termelési kapacitása nem haladhatja meg az adott fogyasztási hely villamos energia, illetve az adott telephelyen elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez szükséges energiaigény mértékét (vagyis az előállított energiamennyiség nem lépheti túl a mezőgazdasági üzem átlagos éves üzemanyag vagy energiafogyasztását.)
A megvalósítandó biogázüzem energiatermelő kapacitása meghaladhatja az adott fogyasztási hely villamos energia-, illetve az adott telephelyen elérhető fogyasztók együttes hőenergia fogyasztásának kielégítéséhez szükséges energiaigény mértékét.
Legalább egy tevékenységet választani kell a felsorolt önállóan támogatható tevékenységek közül.
Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek
1. A felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak valamely önállóan támogatható tevékenységgel együttesen támogathatóak:
- Projektelőkészítés:
– Szakmai előkészítés
– Közbeszerzés - Mérnöki feladatok
- Projektmenedzsment
- Egyéb szolgáltatások, beleértve a tájékoztatás és nyilvánosság biztosításának kötelező tevékenységét
- Immateriális javak beszerzéséhez kapcsolódó tevékenységek (szabadalmak, licencek, szerzői jogok és védjegyek vagy eljárások megszerzése)
2. A felhívás keretében az alábbi tevékenységek önállóan nem, csak
valamely, önállóan támogatható tevékenységhez kapcsolódóan
támogathatóak:
a) telepi infrastruktúra fejlesztése (telepi közlekedő utak kialakítása, kerítés-,
tűzivíztározó kialakítása, szociális és kiszolgáló helyiségek építése,
közműcsatlakozások kiépítése (vízellátás, szennyvízkezelés, villamos energiaellátás, telefon- és internetkapcsolat kiépítése);
b) az egyéb mezőgazdasági és/vagy takarmányipari és/vagy élelmiszeripari- és/vagy borászati tevékenységek ellátásához/végzéséhez kapcsolódó, a termeléshez, a vállalatirányításhoz, a belső nyilvántartási-, és a vállalati infokommunikációs rendszerekhez szükséges informatikai eszközök és szoftverek beszerzése;
c) ingatlan vásárlása, maximum az elszámolható költség 2%-ig.
A felhívás keretében nem támogathatóak az alábbi tevékenységek
- a TEÁOR 1020 kódja alá tartozó halfeldolgozást és tartósítást célzó tevékenység;
- mezőgazdasági erő- és munkagépek és személygépjárművek, pickupok beszerzése;
- a 1. célterületen gönci hordónál (1,36 hl-nél) kisebb űrtartalmú fahordó vásárlása;
- használt gépek, eszközök, anyagok, továbbá egyszer használatos eszközök és göngyöleg beszerzése;
- folyékony bioüzemanyag előállítása.
Projekt befejezésére rendelkezésére álló idő
24 hónap.
Támogatási intenzitás
1 célterület: Mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása az alaptámogatás az összes elszámolható költség 50%-a
2 célterület: Mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez kapcsolódó zöld beruházások támogatása (energiafelhasználás csökkentésére vonatkozó tevékenységek) az alaptámogatás az összes elszámolható költség 50%-a.
2. célterület: Mezőgazdasági termékek értéknöveléséhez kapcsolódó zöld beruházások támogatása (megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása az alaptámogatás az összes elszámolható költség 70%-a.
Az alábbi esetekben az 1. célterület (Mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása), valamint a 2. célterület A) (Energiafelhasználás csökkentésére vonatkozó tevékenységek) pontja kapcsán – akár több szempont egyidejű teljesítésével – az alaptámogatáshoz képest emelt támogatási intenzitás érvényesíthető azzal, hogy a támogatás maximális mértéke nem haladhatja meg a 65%-ot.
Az ökológiai minősítéssel rendelkező terméket előállító kedvezményezett 10%-kal megemelt támogatási intenzitásra jogosult, amennyiben:
- A támogatási kérelem benyújtását megelőző teljes lezárt üzleti évben legalább 1,5 millió Ft értékben értékesített ökológiai minősítésű terméket.
A kollektív módon megvalósuló beruházás 10%-kal megemelt támogatási intenzitásra jogosult.
Igényelhető előleg
A támogatási döntésben meghatározott támogatási összeg legfeljebb 25 százalékáig, és legfeljebb 50 millió Ft-ig a kedvezményezett kérelemmel előleget igényelhet.
Az elszámolható költségek mértékére és arányára vonatkozó elvárások:
